Mi a Sikerlélektan?

Az emberi lélek és viselkedés témakörével foglalkozó tanulmány. Miért vagyok olyan amilyen? Miért viselkedem úgy ahogy? Miért idegesítenek néha emberek és dolgok? Miért vonzódom ugyanakkor más emberekhez és dolgokhoz? Miért sikeresebb az egyik ember, mint a másik? Miért sikerül némely embernek minden, mások meg miért vegetálnak csak?

Először is el kell fogadni azt a tényt, hogy mindenki felelős a saját sorsáért, így én is, te is. Bármi, ami az életünkben történt vagy történik, azért történt vagy történik, mert tudatosan vagy tudattalanul ezt gondoltuk, ebben hittünk, és ezzel magunkhoz vonzottuk azt.

Mivel a körülöttünk lévő valóság belső világunk kivetülése, ezért ha ismerjük lelki folyamatainkat, azok törvényszerűségeit, és azt kiegyensúlyozottan, harmóniában tudjuk tartani, akkor életünk is harmonikus és kiegyensúlyozott lesz. Hogy hogyan tudjuk ezt a kiegyensúlyozott, harmonikus állapotot tudatosan megteremteni és fenntartani, erről szól a sikerlélektan.